„EGY HELY, AHOL EGYMÁSRA TALÁLT A TERMÉSZET ÉS KULTÚRA”
Az Őrség kapujában – a Rába völgyében elhelyezkedő település csodálatos adottságú dombvonulatai már a középkorban is a tájegység bor- és gyümölcstermelésének egyik jelentős színtere volt.
A Rába völgyétől délre húzódó dombvonulatainak napfényben gazdag lejtőin, a házak kertjeiben ma is változatos gyümölcstermesztés zajlik.
A talaj és az éghajlati viszonyok kedvezőek a téli alma termesztéséhez, amely a leggyakoribb gyümölcsféleség a környéken. Régebben csak őshonos fajták (mosánszki, bőralma, pogácsaalma) termettek, ma már az új fajták is gyakoriak. Az almán kívül gyakori gyümölcsfák a körte, a szilva, a cseresznye, a dió és gesztenye.
Mindezek mellett elmondható, hogy a leggyakoribb a szőlő, amelyek a Rábától délre húzódó dombvonulatok napfényben gazdag lejtőit borítják. A csodálatos környezet, az erdők nyújtotta nyugalom meghitt, családias hangulattal tölti meg a Szőlőhegyet, amely közkedvelt pihenő és üdülőhellyé alakult. E gazdag és sokszínű gyümölcstermesztéshez kapcsolódóan Csörötneken a helyben termelt gyümölcsök feldolgozására kisebb ipar kialakult.
Régi időkre vezethető vissza a Rába folyón átívelő híd lábánál fekvő pálinkafőzde, ahol a gazdák által gondosan összegyűjtött és válogatott gyümölcsökből fantasztikus zamatú kisüsti pálinkát készítenek. Tőle alig száz méterre található a nemrég átadott gyümölcs és gombaszárító kisüzem, amely a régi hagyományokon alapuló gyümölcsaszalást hivatott továbbvinni. A községtől délre helyezkedik el a napsütötte lejtőkkel megáldott Szőlőhegy, a környékbeli lakosok kikapcsolódásának és pihenésének kedvelt színhelye.
Csörötneki Szőlőhegy története
Szőlőhegy területe: 16 ha.
I.1. A szőlő és gyümölcstermesztés múltja és jelene:
A cisztercita monostoroknál a bor elsősorban az istentisztelet céljait szolgálta. A bor mérsékelt élvezetét a szerzeteseknek azonban megengedi Szent Benedek szabályzata. A szőlőművelés a cisztercita monostorok esetében tehát általánosan elterjedt, de nem volt olyan részletes szabályozása, mint a földművelésre és az állattenyésztésre vonatkozóan. A szerzetesrend anyaapátságában az alábbi legenda szól a szőlőművelés kezdeteiről:
Keresztély testvér (egy munkástestvér, tehát nem felszentelt pap) valahonnét egy csomó szőlővesszőt hozott, és hozzáfogott, hogy a monostor melletti dombon elültesse. A szerzetesek azonban észrevették és vallatóra fogták: „ Ugyan mi jutott eszedbe kedves testvér,- hát nem tudod, hogy a szabály szerint a bor nem való a szerzeteseknek?” – „Tudom én azt jól,- felelte kedélyesen a jó ember.- hogy ti, kik nagyon tökéletes szerzetesek vagytok, nem isszátok meg a bort, de én, szegény bűnös ember, bíz én megiszom, ha van.
Tény, hogy a XII. sz.-ban Szent Bernát monostorában nagy lendületet vett a szőlőművelés, amely mintája lett a többi monostorban folyó tevékenységnek is. Szentgotthárd környéki területek – így Csörötnek – szőlőművelése az apátság fennállásával egyidős.
Eredetére nézve kétféle szőleje volt az apátságnak: készen kapott és saját ültetésű. Szőlőadományokkal már a monostor első évtizedében is találkozunk. A korai időszakban a szőlőművelés központja a németújvári körzethez tartozó területeken volt, elsősorban Szentkút (ma Heiligenbrunn) környékén.
Nem csupán a kapott szőlők fenntartása volt a monostor feladata,, hanem új szőlők létesítése is. A települő szerzetesek mindjárt az első útjuk alkalmával hoznak magukkal hazájukból nemes, kipróbált fajtákat. Champagne és Burgundis monostoraival való állandó összeköttetés (a nagykáptalanok és az atyaapáti látogatások révén) a szentgotthárdi apátság területén is megpróbálkoztak a francia szőlőfajok meghonosításával.
A középkor folyamán a szőlőtermesztés és borkészítés folyamatos volt. A bortermés aránylag csekély része került a monostorban fogyasztásra, legnagyobb részét eladták. Mindegyik szerzetes egy hermina bort kapott napjában, ez mintegy 0,27 l-nek felelt meg. Általában finom, jó és közönséges bort különböztettek meg, a minőség szempontjából. A minőség javítása érdekében trágyázták a szőlőt.
A bor értékesítésére kicsiben a kimérések szolgáltak, Szentgotthárd esetében ez a fontos jövedelemszerzési forrás volt. Így mérték ki azt a bort, amely János-falva, Krisztán, Bada-falva, Nagy –falva, Olasz-falu, Németlak és Cseretnek (Csörötnek) határában termett.
A csörötneki szőlőhegyen mind az apátság, mind a jobbágyok termeltek szőlőt. Az apátság egész évben mérhette a borát, a jobbágyok azonban csak Szent Mihálytól, Szent György napjáig. A termésből kilencedet, vagy hegyvámot szedett a földesúr. A szerzeteset a kimérést bérbe adták, általában idegenből érkezett személyeknek. A hídvám szedése is a kocsmáros feladata volt, ebből következik, hogy a kimérés a Rába közelében volt.
Az Őrségből érkező út a mai Alsószernél haladt át a folyón, a kocsma a mai Túlsószerként emlegetett falurészen működött, amiként itt volt az apátság malma is. Az 1600–as évek végén a rábán csak Szentgotthárdnál, Csörötneknél, Csákánynál és Körmendnél volt híd a térségben. Az 1814 évi nagy áradás a malmot és a kimérést is elpusztította, amely az új úthálózat kiépítésekor a szentgotthárdi úttal való találkozásnál épült újra.
A településen minden évben szokás volt szüreti bált, mulattságot rendezni, amely szintén utal a szőlőtermesztésre. Ilyenkor szőlőfürtökkel díszítették fel a termet, a legények loptak, a csőszök pedig büntették a tettest.
Az 1938-as kataszteri térképen Huszász előtt következik a „Szőlőhegy/116kat.hold 952 öl, a valamikori és a mai szőlőtermelő hely. Az összeírásokban szereplő elnevezések, és a megadott nagyság mutatja, hogy a jelenleginél jóval nagyobb területen folyt a szőlőművelés, amely a jelenlegi déli oldal mellett a hegy keleti és nyugati oldalát is magába foglalta.
A szőlőhegyen a kornak megfelelően fából és vert agyagból készített pincék sorakoztak. A gyümölcsfák közül leginkább a szilvát kedvelték.
A filoxéria 1895 ben jelent meg és néhány év alatt kipusztította a teljes állományt. Az újratelepítés 1924-ben kezdődött, és alig tíz év alatt újra szőlő borította a csörötneki hegyet.
Többféle szőlőt termesztettek, amelyek közül a direkt termők (noah, elvina, kurmin, százszoros, otello) domináltak, de jelenleg már a hagyományos fajták mellett a nemesebb szőlőké a vezető szerep (kékfrankos, zweigelt, zalagyöngye, olaszrizling).
A csodálatos környezet, az erdők nyújtotta nyugalom meghitt, családias hangulattal tölti meg a Szőlőhegyet, amely közkedvelt pihenő és üdülőhellyé alakult.
A Szőlőhegy közvetlen közelében – az árnyakat adó erdők rejtekében – az egykori településrészen, az un. Sáfár hegyen egy hangulatos kis kápolna található, ami régi gyümölcsfák és hatalmas gesztenyefák árnyékában mindig oltalommal várja a túrázókat.
A közelében, a Kuti réten van az a természetes forrás, amely valamikor az itt élők vízellátást biztosította, és jelenleg a túrázok szomját is enyhítheti.
Csörötnek ma a Rába két oldalán fekszik. A néphagyomány szerint valamikor a mostani szőlőhegyen állt a település és szép temploma is volt. A falu elpusztult, a temploma pedig egyszer éjféli mise közben a hívekkel együtt elsüllyedt.
A népmonda így emlékszik erre a tragikus eseményre:
A legenda abból az időből származik, amikor a török elől a falu népe a szőlőhegyre és a környező erdőségben menekült, és itt maradtak hosszú ideig. A szőlőhegyen nemcsak a házaikat építették fel, hanem Isten hajlékát is. A monda szerint történt, hogy karácsonykor az éjféli misére várva a hívek és a pap az időt a hegyi pincékben töltötték, és bizony éjfélre mámoros hangulatba kerültek. Az éjféli mise elkezdődött, és a szentek ijedten néztek a fáklyák gyér fényénél a pap és hívek dülöngélésére. Az énekek közben néha borgőzös dallamok is felhangzottak, de a szentmise minden gond nélkül haladt egészen az úrfelmutatásig. De amikor a pap imádásra mutatta fel az Úr testét, szörnyű dolog történt. Irtózatos robaj hallatszott, és a templom a benne lévőkkel együtt elsüllyedt, eltűnt a föld színéről. Az otthonmaradottak csak másnap reggel tudták meg a történteket a félig megőrült éjjeli őrtől. Ezt követően senki sem mert elmenni az elsüllyedt templom helyére, hanem még aznap otthagyták otthonaikat és leköltöztek a mai falu helyére. Az elsüllyedt templom a ívekkel együtt minden hetedik év karácsonyán felemelkedik és a közelben lévők hallhatják a benne lévők kísérteties énekét.
Az öregek közül sokan állították, hogy hallották az elsüllyedt hívek keserves énekét és látták a fejnélküli barátot a Zsohár-kút környékén, ahol a templom állt.
Egy másik közismert a mondás a faluban, amely szerint a csörötnekiek volt földesura, a sziszterci apát megkérdezte a jobbágyait, hogy templomot, vagy kocsmát építsen, és azok az utóbbit választották. Ezért kellett nekik évszázadokon át Gyarmatra járniuk templomba, mindaddig, míg 1986-ban fel nem épült mai szép a templomuk.
Kuti réti forrás
A terület legjellemzőbb erdőtársulásai a mészkerülő erdeifenyvesek, melynek jellemző növényei a boróka, a szőrös nyír, a korpafüvek, csaknem valamennyi körtike fajunk, a fekete-és vörös áfonya. A gyertyános-tölgyesek és a bükkösök jellemző virága a helyenként tömegesen előforduló kakasmandikó és a ciklámen. A patakokat égerligetek kísérik, a ritka struccharaszttal. Fellelhetők még a nyíres, csarabos fenyérek is. Az erdei utak mentén gyakran találkozhatunk a rózsaszín virágú henyeboroszlánnal. A jégkorszak utáni hűvös klíma maradványai, a tőzegmohás lápok, láprétek, melyek jellegzetes rovaremésztő növénye a kereklevelű harmatfű. A lápréteken tavasszal sárgaliliom, zergeboglár, szibériai nőszirom és különböző kosbor fajok virítanak. A rétek őszi ékességei a kornistárnics.
A sok csapadéknak és a magas páratartalomnak köszönhetően az ország gombákban leggazdagabb területe. A jól ismert gomba fajok mellett igazi ritkaságok, az Alpokra jellemző nedű- és csigagombák is előfordulnak itt.
Az állatvilág igen változatos.
Sáfár-hegy története
Tengerszint feletti magassága: 285 m
Az 1965-ig lakott településrész volt a legrégebbi maradványa a történelmi időkben a jelenlegi Szőlőhegyen és az azt övező erdős tisztásokon elhelyezkedő középkori ősi településnek.
A hegy elnevezésének eredete az itt lakók foglalkozására, hivatására utal. A ciszter apátság erdőbirtokainak felügyeletével megbízott személy szolgálataiért örökös használatba kapta az erdővel körülvett tisztáson elhelyezkedő földterületet.
(A sáfár szó jelentése: anyagi javak felügyelője, gazdatiszt, ispán.)
A ciszter apátság értékes erdőbirtokainak felügyeletét, a javakkal történő sáfárkodást mindig a legidősebb fiútestvér örökölte a földterülettel együtt, amit szolgálatukért kaptak. A többi testvérnek el kellett hagynia a birtokot, és a faluban, vagy máshol kellett boldogulnia. A birtok felügyeletet ellátó személy fegyvertartási és vadászati joggal is rendelkezett, és naponta be kellett járnia a felügyelete alá tartozó erdőterületeket. A birtokba kapott földterület pedig megfelelő biztonságot nyújtott a rajta megtermelt termények által a család megélhetéséhez.
A Zirci Ciszter Apátság a XIX. sz. közepétől az erdőket szálerdő üzemmódban kezeltette, és lassan hivatásos erdőmérnökökkel látta el ezt a feladatot. Így lassan szerepkörét vesztette a birtokfelügyelő, a sáfár. Ekkor az apátság végleg a birtokukba adta a területet, ahol laktak, de szolgálatukra már nem, vagy csak részben tartott igényt. Ezt követően nem volt szükség arra, hogy a birtok egyben maradjon, ezért a két fiútestvér – Molnár Imre és Molnár Lőrincz – között felosztották azt.
A jelenlegi kápolna környéki rész lett Imre birtoka, míg a tőle északra, falu irányába elhelyezkedő területek Lőrincz birtokát képezték.
Majd az ő gyermekeik örökölték, és gazdálkodtak a területeken.
Molnár Lőrincznek két lány a született (Rozália és Mária), így ezen az ágon a Molnár (Sáfár) név nem öröklődött tovább.
Rozália gyermekei: József, Anna, Imre, Rozália, Vincze. Mária gyermekei: Mária, Anna és József. Leszármazottaik még ma is élnek a faluban. A Molnár (Sáfár) nevet Molnár Imre két fia: Molnár Pál és Molnár Ferenc vitte tovább. Az 1880-ban született Molnár Pál és felesége a sziléziai származású Schuda Johanna gyermekei: Imre, Mária, Erzsébet, József, Anna és Rózália. Közülük az 1911-ben született Molnár (Sáfár) József és a fiai ifj. Molnár József és Imre voltak a legutolsó lakosai a Sáfár-hegynek, amikor 1965 nyarán végleg a faluba költöztek.
A virágzó gazdaságnak ezt követően vége szakadt, a szántókat felverte a fű, a gaz, a csodálatos gyümölcsösök elvadultak. Az egykori településrész az enyészeté lett.
Egyetlen egy időtálló emléke maradt az egykori településrésznek: a Sáfár-hegyi Mária kápolna. A kápolnát a Szűz anya tiszteletére Molnár (Sáfár) Pál állította házának udvarára, melynek építését az I. világháborúban a fronton fogadta meg, amennyiben épségben sikerül hazatérnie. Betegen, tüdőbajosan tért haza, de fogadalmát betartva 1925-ben felszentelték a kápolnát. Molnár Pál csodálatos kertészettel rendelkezett, kertjét a piros akáctól, a fekete akácon és rózsán át számos különleges növény és virág gazdagította. Gazdag gyümölcsös övezte a ház környékét, és a gyümölcsöket, a virágokat a szentgotthárdi piacon értékesítették – ebből éltek.
E csodálatos gyümölcsös maradványai még ma is láthatók (alma, körte, gesztenye).
A gyümölcsösök virágzásakor 103 méhcsalád gyűjtötte a nektárt – a megtermelt méz jelentős részét értékesítették. Hivatalos borkimérési joggal rendelkezett és tekézője is volt.
1928-an bekövetkezett halála után fia Molnár (Sáfár) József gondozta tovább a birtokot, de ő gyümölcs és virágtermesztésen túl a szántóföldi növénytermesztésben is jeleskedett. A kápolna idővel búcsújáró hellyé vált – minden évben Mária napkor szentmisét és búcsút tartottak itt. Ma már csak a szentmise hagyománya maradt fenn.
A család leszármazottai jelenleg a faluban élnek, és háznévként máig viselik a „Sáfár” nevet. Molnár Pál háza a kápolnával szemben állva balra, míg jobbra a gazdasági épületek álltak. Az udvarukat kettészelte a kápolna mellett a Szőlőhegy irányába elhaladó út. A településrész vízellátását egy 28 m mély kút biztosította, amely a kápolnától észak-keletre az erdőben volt, illetve a közeli Kuti réti forrásról hordták a vizet. Sajnos ma már a nyomai is nehezen lelhetők fel az egykor virágzó paraszti birtokoknak, amelyek benépesítették a Sáfár-hegyet, de a kápolnát övező hűs lombok meghitt hangulatot biztosítanak a túrázóknak, a közeli szőlőhegyekről ide látogatóknak.
